Navigáció
 
Rólunk
Az alábbiakban szeretettel mutatjuk be intézményünket.
 
 
Amit kínálunk:
 
(Dióhéjban, a teljesség igénye nélkül.)
 
  • Szeretet és elfogadás, mert ez az emberi kapcsolatok alapja.
  • Családias, vidám, de szigorú légkört, melyben a gyermek megtanulhatja, hogy diákként kötelességei vannak, melyek teljesítése által növekszik és fejlődik olyan fiatallá, aki képes lesz helyét a középiskolában is megállni.
  • Értékközvetítést. Az iskolát nemcsak oktató, hanem nevelő intézménynek tekintjük. Ezért törekszünk arra, hogy az általunk fontosnak értékeket – elsősorban saját személyes példánk által – közvetítsük diákjainknak. Csak néhányat kiragadva ezek közül: hazaszeretet, felnőttek és társak tisztelete, az erőfeszítés megbecsülése, a lustaság elítélése, stb.
  • Korszerű pedagógiai módszereket (differenciálást, kooperatív tanulási technikát, projektmódszert), melyeket a tantestület egy teljes éven keresztül tartó folyamatos továbbképzés keretében sajátított el. Ezek a módszerek lehetővé teszik, hogy diákjaink egyéni fejlődési ütemét szem előtt tartva, a számukra legoptimálisabb tanulási módszert válasszuk ki és alkalmazzuk a tanórán. Mivel minden gyerek más, az a mód is más, ahogy hozzá a legközelebb tudjuk hozni az elsajátítandó tananyagot.
  • Iskolaotthonos oktatást az első két évfolyamon. A délelőtti órákban az „elméleti” tárgyak tanulására kerül sor, hosszabb óraközi szünetek beiktatásával. Délben ebéd, majd hosszú levegőzés, játék után kezdődnek a délutáni foglalkozások, idegen nyelvi órák, számítástechnika, készségtárgyak, leckeírás.
  • Sporttagozatot felmenő rendszerben kínáljuk minden érdeklődő számára, amely heti négy testnevelésórát, plusz sportköri lehetőséget biztosít. Az emeltszintű testnevelés-oktatásnak része az úszásoktatás. Kevés Ráckeresztúrhoz hasonló kis település mondhatja el magáról, hogy ilyen szép sportcsarnokuk van, mint nekünk.
  • Néptáncoktatást, mely minden alsó tagozatos osztály számára tantervben szerepel heti egy óra, melyet néptánctanár tanít. Aki szívesen tanulná nagyobb óraszámban, annak délutáni foglalkozásként lehetősége van rá településünkön belül, a martonvásári Művészeti Iskola közreműködésével.
  • Felső tagozaton heti négy órában idegen nyelvoktatás (választható: angol vagy német). Matematikából illetve magyar nyelv és irodalomból (felvételi tárgyak) nívócsoportos oktatás, 7-8. évfolyamon emelt óraszámban felvételi előkészítő mindkét tárgyból, informatikaoktatás.
  • Napközis ellátást, melynek keretében reggel 7 órától tanári ügyeletet tartunk és délután 4 óráig tartalmas elfoglaltságot biztosítunk tanulóinknak.
  • Tanórán kívüli programokat: szakkörök, néptánc, színjátszókör, énekkar, furulya, hagyományőrzők, felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások, tanulmányi versenyek , vetélkedők, hitoktatás, színházlátogatás, iskolai könyvtár, Petőfi-hét, Családi Nap, stb.
 
Amit elvárunk:
 
  • Szeretnénk, ha minden hozzánk járó diák elfogadná, hogy mindenkinek az egyéni szabadsága csak addig tart, amíg mások szabadságát nem sérti.
  • Szeretnénk, ha először minden diák a kötelességeire koncentrálna, és csak azután a jogaira.
  • Szeretnénk, ha tisztelnék szüleiket, tanáraikat, társaikat.
  • Szeretnénk, ha tehetségükhöz mérten a legtöbbet hoznák ki magukból.
  • Szeretnénk, ha 14 évesen is kedves gyerekek, és nem kis felnőttek lennének.
  • Szeretnénk, ha betartanák a házirendet.
  • Szeretnénk, ha minden diák megértené, hogy a szigorunk is őértük van.
  • Szeretnénk, ha korukhoz mérten önfegyelmet is tudnának gyakorolni.
  • Szeretnénk, ha szüleik megértenék, hogy a barikád azonos oldalán állunk.
  • Szeretnénk, ha kicsik és nagyok is szeretnének minket, hiszen ez az emberi kapcsolatok alapja.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
 
Felhasználók
Online vendégek: 1

Online tagok: 0

Regisztráltak: 3
Legújabb tag: Fux_Istvan